A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium honlapján már júliusban megjelent a “A nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter…./2009. (…… …..) NFGM rendelete az egyes ipari, kereskedelmi tevékenységek gyakorlásához szükséges képesítésekről” tervezete.
Ugyan ez még csak tervezet, de az, hogy megjelent a KHEM rendelet a közúti közlekedési ágazatban használt önjáró emelő- és rakodógépek kezelőinek képzéséről, előrevetíti, hogy talán ebből is előbb utóbb lesz valami, ezért tájékozatásul ezt is beteszem ide, érdekes lehet.
Nem csak emelőgépkezelő képzésekről szól, hanem pl. a kazánkezelői képesítesekről is, ezenkívül még több ipari szakmáról.
A rendelet tervezete pdf formában.

1 Hozzászólás "Különböző képzések (pl emelőgépkezelő) jogszabálytervezete"
20:30 on október 12th, 2009
Végig futottam a rendeleten két dolog tűnt fel nekem.Építőipari ágazatban eddig pl. acélszerkezet-szereléshez külön OKJ-s végzettség nem kellett, rendelet hatályba lépésétől számított egy éven belül legkésőbb ilyen tevékenység a rendelet tervezet szerint csak építményszerkeze-szerelő szakmával lehetne végezni. Vagy villamosipari területen erősáramú berendezések
felülvizsgálását erősáramú berendezések időszakos felülvizsgálója végezheti, rendelet szerint csak FAM-s szerelő. Nekem nagyon úgy tűnik, hogy bizonyos oktatási területeken érdekelt felek lobbiznak sok OKJ-s szakmában, hogy piacot nyerjenek.