Forum - Index
Főoldal        Fórum        Blog        Rendezvénynaptár        Tagok        Klubrendezvények        Letölthetők        Tagi kedvezmények        Tagsághoz járó szolgáltatások    

Mennyiért dolgozik egy munkavédelmis?


2008 június 09 Blog

Az előző bejegyzésre több jó témát javasoltak, de nekem eszembe jutott egy olyan, amivel igazán ki lehet használni a blog lehetőségeit. Az első bejegyzésemre több olyan hozzászólás is érkezett amelynek a lényege az volt, hogy vannak olyan kollégák, akik olyan méltatlanul alacsony áron dolgoznak, amiből tisztességes munkát végezni nem lehet, ezzel a piacot is tönkreteszik. (a konferenciák szünetében is sokszor hallottam már ezt) Ezzel kapcsolatban az a véleményem, hogy sokan nem rosszindulatból vállalnak alacsony áron egy feladatatot, hanem mert nem tudják, mik a szokásos piaci árak. Meg nem kérdezhetik senkitől, hiszen melyik kolléga adja ki, hogy egy adott munkát konkrétan mennyiért vállal? Rögtön attól fél, hogy legközelebb 1000 Ft-al alámennek, ezért inkább titkolja. Pedig inkább segíteni kéne a kezdőket, mert minél hamarabb elérik azt az árbevételtömeget, amiből már tisztességesen megélnek, annál hamarabb leszoknak a padlóáras szolgáltatásról. Különben évekig gürcölnek az 5000 Ft-os kockázatértékelésekkel, és mire rájönnek, mik az árviszonyok, tönkreteszik a helyi piacot. Erre most kitaláltam egy jó eszközt. Az alábbi ablakban szavazzon, hogy Ön mennyiért vállalná el az adott feladatot. Ebből minden kolléga legalább hozzávetőleges információhoz jut, és talán a szélsőségek is csökkenek. Kérem, aki válaszol, az őszintén tegye! Ha valami nem világos, az Új hozzászólásban kérdezzen rá! Ha egyéb hozzáfűznivalója van, azt is várom. Ha sikeres lesz az a szavazás, más mintafeladatról is szavazhatunk, kérem a javaslatokat! Ha a felsorolás alatt és felett levő lapos nyilak fölé viszi az egérmutatót, egy kattintás után a lista arrébbgördül, és az ott levő számokra is szavazhat. Köszönöm a többi témajavaslatot, idővel sort fogok keríteni azokra is.

  • 28 Hozzászólás "Mennyiért dolgozik egy munkavédelmis?"

  • pala_kata
    16:22 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    azért az utolsó számért kár mert másfél milliárd-nak a felét se kereste a Tocsik! és alig néhányszor többet a Kulcsár!
    Természetesen mi csak becsületes munkáért kérünk pénzt a többi ár akár reális alku kérdése is lehetne!
    Egyébként pl a MUFOSZ ha kamara is lenne, meghatározhatna fejkvótát úgy mint a fogl egészségügyben van: pl
    II vesz 100 főig X ft/fő/év
    II vesz 500 főig 0,8 X ft/fő/év
    I vesz 100 főig 2Xft/fő/éj mert kis cégre is minden kell, mert a kategória veszélyességével több a feladat, stb
    És ha a felügyelet és a leendő kamara partner pl kölcsönösség akkor akár mindenki jól jár pl kevesbb lesz a védelmi pénz ami a reflektált nyuszi, tudatlan vállalkozót jobban sújtja mint akinek ügyvédje és ismerőse is van jó helyen. Pláne jól járna az állam mert az amúgy bírságként járó pénz a konvergenciát segítené.

  • Kling Péter
    16:22 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Félrement hozzászólás

    Kedves Kata és Mindenki!

    Ha a Mufosz kamara lenne, és elfogadnánk egy árlistát, akkor sem tudna rendet tenni, mert mindíg lennének outsiderek akik ezzel nem törödve szemérmetlenül aláígérve rontanák tovább a szinvonalat és az üzletet. Azt pedig, hogy csak kamarai tagok dolgozhassanak, kis hazánkban nem lehetne végigvinni, mert azonnal lennének felhördülések, talán még az AB elé is eljutna, mint személyes szabadság korlátozása. Így igaz marad, az a Mufosz konferencián hallott mondás, hogy: Az igaz lehet hogy a munkavédelmis sok bajtól mentheti meg a Céget, de ki ment meg mindket a munkavédelmistől? Ez annak kapcsán született, amikor autópályaépítésen egy fiatal “kollega” a kitermelt és felhalmozott földtömeg mellett ásatott meg egy árkot, ami természetsen …Na, ebben viszont hibásak a nagy Cégek, akik nem vizsgálják a szakmai gyakorlatot /ez nem bemondásra menő játék!/, továbbá a multikat és kiszolgálóikat, akik olyan magasra helyezett mércével vesznek fel embereket, amyel talán már nem is lenne szükséges az adott helyre, de Ők be akarják biztosítani magukat, ugyanakkor olyan szemérmetlenül alacsony fizetésért, amelyért otthon még egy technikust sem kapnának meg. Egyébként egy saját kamara nem volna rossz ötlet, fel fogom vetni a Koch Marinak hétfőn, ha lesz rá alkalom, ha nem akkor emilben. Nem csatlakozva más kamarákhoz, hanem önálló, mert ez a szakma megérdemli, hogy töröjenek Vele, és művelőivel. Kollegális üdvözlet mindenkinek:

    István64

  • Zoltán
    16:23 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Sziasztok!

    Bocs, hogy nem a témával kapcsolatos a kérdésem.
    A pszicho-szociális kockázatelemzés elvégzése kinek a feladata? A munkavédelmisnek, vagy a fogl. eü. orvosnak? Melyik jogszabály alapján?

    Aki tudja kérem írja meg!

  • szakacsp
    16:23 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Úgy gondolom, hogy minden más kockázatértékeléshez hasonlóan ezt is a munkavédelmis és az orvos közösen kellene elvégezze. Sajnos az eddigi tapasztalatom az, hogy ügyetlen asztalos is meg tudná számolni egy kezén, hogy hány orvos vesz részt a kockázatértékelésekben, vagy a kémiai kockázatbecslésekben.

    A stressz témájánál maradva, szerintem nem elhanyagolható a HR részleg szerepe már a felméréstől kezdve. Az intézkedések meg jellemzően annyira mások, mint a normál munkavédelmis esetben - itt nem egy “valamit” kell felszerelni -, hogy alapjaiban szükséges a cégvezetés felfogásának változása. Ezt látom a legnagyobb problémának Magyarországon, de talán Európában is. A “nagy víz” túlsó partján ebben is mérföldekkel előttünk járnak. Ott jellemzően a HR feladata a stresszhelyzetek felmérése és intézkedési javaslatok tétele a CEO felé. Náluk működik.

    Én egy hónapja kezdtem el a felméréseket kérdőív segítségével. Egy főleg külföldieket foglalkoztató amerikai cégnél nem is volt sok probléma, a magyar cégeknél már azt is nehezen tudtam elfogadtatni, hogy ezt meg akarom csinálni szerződéses árban a normál kockázatértékelés felülvizsgálatánál. Ezeknél még most is várom vissza a kitöltött kérdőíveket.

    A vége ennek is egy pársoros értékelés lesz:
    “Stressz? NINCS
    Intézkedés nem szükséges”

    Ettől függetlenül én komolyan veszem, és megpróbálom egyre több helyen elvégezni, legalább az adatgyűjtés céljából.

    Lehet, hogy erre, egy újabb bolg témát kellene indítani, ha mást is érdekel.

  • Szakma
    16:23 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Jó olvasni ezeket a hozzászólásokat!

    Végre a tűzvédelemhez hasonlóan is van egy lap, ahol véleményt lehet mondani, mivel kis hazásnkban is probléma, hogy látatlanban sokan beszélnek, de a nyilvánosság előtt már kevésbé mondanak véleményt.

    Véleményem, hogy a munkavédelmis kollégáknak össze kell fogni és nem egymás ellenében dolgozni.

    Ezzel nagyon sok energiát lehet megspórolni és azt a hatékonyabb munkavégzésre fodítani.

    Már vannak jó kezedeményezések pl. a MUFOSZ, a Nyíregyháza MFTK - Munkavédelmi egyesület, az Egri munkavédelmi egyesület stb. - ahol a szakemberek számos fórumon találkozva tudnak tapasztalatot cserélni.

    Nagyon sok fórumon résztvettem eddig, ahol az előadások után igen sok hasznos információt hallottam és ne felejtsük, az információ hatalom és pénz.

    Ezeken a fórumonok együttmüködve lehetne az un. kóklereket kiszorítani, amihez nagy segítséget adna a korábban is jelzett kötelező továbbképzés, ami szerintem azoknak nem tetszik, akik eléggé el vannak maradva a szakmai ismeretszinttel.

    Jó ötlet a staisztikai felmérés!

    El tudnám képzelni, hogy 8 - 10 témakörben legyen hasonló szavazási lehetőség, annak eredményét majd kis idővel később közzé tenni, és akkor már talán lenne egy országos kitekintés is.

    Alapnak jó, de mint írtátok számos összetevője van, pl. az ország déli, keleti, nyugati vagy középső részén van-e a cég, milyen tőkeerős stb.és végül is sajnos jelenleg a megbízóknál nem a szakmai tudás, hanem a legalacsonyabb ár dönt, sokan nem mérlegelik annak utóhatásait.

    Javaslom a hatékonyabb összefogást, Én ebben partner vagyok

    Szakma

  • Androl
    16:24 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Na viszont az is érdekes eset volt /szintén név nélkül/amikor egy fodrászüzlet kockázatértékelését egy hasonló kaliberüről “levették” és csak fejlécet cseréltek.Mindezt 50 ezer forintért…Hát ez sem semmi…

  • Kneffel
    16:24 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Kedves Peti és kollégák!

    Egyetértek az előttem szólókkal, nagyon nehéz reális árat adni, és az a reális amit kifizetnek. De tény, hogy vidéken kicsit provinciális helyzet van. Leosztott lapokkal, igy nehéz bizonyos árfolyamokon változtatni,holott a tényleges munka mögött hosszú órák munkája áll nem beszélve a szakmai felelősségről. Nem tagadom kezdő vagyok a szakmában 2 éve dolgozom, lelkiismeretesen. Ha szerződést kötök akkor rendszeresen kijárok a cégekhez, még akkor is ha nem történt semmi(+jogszabi óraszám!)(pl, balesete, üzembehelyezés, számlaadás)Mindig jó tudni,hogy mi történik egy cégen belül, ami esetleg a munka biztonságra kihathat. Igy az áraim sem alacsonyak vidék viszonylatban nézve.

    Vidám napot mindenkinek

  • HSA2007
    16:25 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Kedves Péter és mindenki!

    A pénz mindíg is egy kényes téma volt. Nagyon nehéz tanácsot adni, új de még régi kollegáknak is.Ezen a piacon olyan különbségek is léteznek amit el sem hinne az aki nem látta a saját szemével. A lényeg, hogy valóban nem szabad 5000, de sok esetben még 50 000Ft sem kockázat értékeléseket készíteni. Persze mint mindenben itt is lehetnek kivételek. Egy két példát azért leírnék különböző információim alapján, természetesen az érintettek megnevezése nélkül. Mindenki gondolja át, hogy melyik milyen mértékig reális.

    8 fős 150 négyzetméteres gyógyszertár első kockázat értékelése 250 000Ft
    6 fős 200 négyzetméteres asztalos műhely 6db veszélyes ipari géppel első kockázat értékelése 150 000Ft
    3 fős 30 négyzetméteres látvány pékség 60 000Ft
    30 fős alpinista-takarító cég 100 000Ft
    50 fős építőipari vállalkozás 300 000Ft

    Egy ismert nagy vegyipari cég 1 500 000000Ft

    Na most akkor melyik sok és melyik reális? Szerintem az a reális amit kifizetnek!

    Üdv indenkinek.

  • Kling Péter
    16:25 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Kedves Péter!

    Tavaly, Gyulán a Mufosz vándorgyülésen volt ez téma. Egy OMMF-es kollega ismertette a vizsgálatukat, amely szerint az egyik megyében 80 /nyolcvan/ vállalkozást, ugyanazon személy látott el munkavédelmi szempontból. Ez Önmagáért beszél, ezért vannak 10 ezer forintos kockázatelemzések, 5 ezer forintos szabályzatok, mert dömpingre termelnek lelkiismeretlen kollegának nem nevezhető személyek. Hát az utiköltsége, meg a felhasznált papír nem jön

    ki 5 ezerből, hol van akkor a tényleges felmérés, vizsgálat, mérlegelés, szakmai munka.

    Odáig jutottam, hogy ha internetes megkeresést kapok, megkérdezem, hogy tényleges munkát kínál, vagy csak ajánlatot gyűjt?

    Ez nem Ecseri piac. Akik így dolgoznak, azok prostituálják a szakmát. Tenni ellene? Reménytelen.

    A szavazás jó példa volt erre, volt 18 ezres ajánlat is, pedig az asztalosipari az egyik legveszélyesebb szakma. Hol van a kollega lelkiismerete? Kellő időt tud ráfordítani, oda tud egyáltalán figyelni?

    Bajban vagyunk Kollegák, kezdünk oda jutni, mint az ujságírók - az írnitudókat felváltották az írástudók.

    Aggódom a szakma jövőjéért, ami több szempontból azonos a szakma művelőinek jövőjével. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a fórumot, mert ehhez az ország kfle tájegységein élők is hozzájutnak. Öszintén remélem, hogy mindenkit a jó szándék fog vezérelni

    Elischer István

  • Mátyás
    16:25 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Én a leginkább azt veszem figyelembe árajánlat adáskor, hogy hány munkaórát kell a feladatra fordítani, és mennyire veszélyes/ártalmas a munkakörnyezet/munkafeladat. Persze egyebeket is.
    Üdv.Minden érdeklődőnek.

  • Anonymous
    16:26 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    éleményem szerint sem azért tanultunk ennyit és fejlesszük folyamatosan ismereteinket, szélesítjük szakmai információinkat, hogy fillérekért adjuk oda magunkat a T. Megbízónak. Csakhogy: ha egy kicsit macerás a technológia és a sok teendő miatt magasabb árat adok mint egy átlagmunkára, akkor rögtön előkerül a sóher szemlélet. Ha alacsonyabb -vagy nevezzük szolidabbnak- árat adok, akkor dől a munka, csak nem fogom tudni megfelelően ellátni az igényeket, viszont a megrendelő örül ugye?! Hol is van az arany középút?
    A mv-is szemével láttatva pedig: szeretnék sok tapasztalatot szerezni, ami a több megbízó abajgatásával szerezhető meg. De szeretném tisztességgel csinálni, azt amit, de egy határ után már nem teljesíthető-lelkiismeretesen.
    De hát erről is (munkadíjak, elkérhető maximált árak, szakmai anyagok kiadásának és “megosztásának” árai) Péter könyvet tudna írni!!!

  • Shalamoon
    16:26 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Piaci viszonyok közt árakat előírni nem lehet. Az lenne a jó, ha a cégek lennének igényesebbek, nem elégednének meg azzal, hogy van valami dosszié, amit kérhet a hatóság, hanem tisztában akarnának lenni a kockázataikkal. Ha esetleg a biztosító ez alapján kalkulálna díjat, akkor még inkább felértékelődne.
    Ma a hatóság egy háromoldalas cetlit is el kell, hogy fogadjon, mert annyiba beleférnek a kötelező rovatok.

  • Berni
    16:26 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Kedves Mindenki!

    Bár én is bejelöltem az általam gondolt árkategóriát, de mint már többen is írtátok, ez nem ilyen egyszerű. Mivel nem mindenki dolgozik egy helyen, így bizony sokszor figyelembe kell venni, hogy mennyit kell utaznom a munka elvégzéséhez havonta és azt is, hogy az ország melyik részén vállalom a tevékenységem. Előfordult már az is, hogy amit Szeged környékén falfehéren fogadtak, mint árajánlat (mondván, hogy normális vagyok én) azt Pesten kinevették, hogy adhatnék komolyabb árjánlatot is.
    Én a koordinátori képzés során is találkoztam ezzel a problémával, amikor az előadó ecsetelte, hogy mennyi is az annyi.
    Akkor megállapítottam, hogy ha én az ő áraival számolok, soha nem kapok megbízást a környéken akármennyire is lelkiismertetsen és jól végzem a munkám.
    Tehát teljesen biztos, hogy még saját magamnak sem adhatok két ugyanolyan jellegű munkára egyforma árat.
    De javítsatok ki, ha tévedek.

  • Anonymous
    16:26 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Gratulálok! 100 %-ig egyet értek Önnel.Láthatatlanban sohasem szabad elvállalni semmit sem. Azok a könnyelmű munkavédelmisek, akik után mehetek rendet rakni esetleges bírság után.

  • piciferi
    16:27 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Hogy mi mennyi, az függ attól, hogy ez az üzem hol helyezkedik el, hogy nekem mennyi időt kell ráfgordítanom és attól is, hogy ott az eddigiekben egyáltalán volt- e valamilyen munkavédelmi tevéklenység. Elvállalni munkát csak az esetben lehet, ha egyáltalán képbe kerülünk a feladatot illetően. Sokszor felhívnak telefonon isneretlen cégektől és megkérdezik, hogy mennyiért vállalnám el a munkát? Én általában visszakérdezéssel válaszolok, hogy pl. mennyiért épít fel egy háza(kőműves esetében) és ő kérdezi, hogy mekkorát, majd megegyezünk, hogy látalanban nem mondunk árat. Vannak olyan asztalos üzemek, melyet semmi pénzért nem vállal el az ember, mert olyanok a műszaki technikai feltételek. Vagy a tulajdonos hozzállása.

  • Kling Péter
    16:27 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Tudom, hogy igazán pontos árat csak akonkrétumok ismeretében lehet adni, de itt nem is az a cél!

    Nem arról van szó, hogy nem tudnám, hogy mennyiért vállaljak egy konkrét asztalosüzemet. Egy fiktív példán akartam szemléltetni, hogy kb mik az árak a szakmában.

    Az összes apró részletre felesleges kitérni egy ilyen felmérésnél, mert a többieknek is ugyanennyi információjuk van.

    Most vettem észre, hogy egy időre eltűnt a szavazóablak a bejegyzésből. Most visszatettem.

  • Kling Péter
    16:27 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Ez önmagában egy hosszadalmas megvitatásra alkalmas téma. Lehetne pro és kontra is érvelni, de még ha egyszer tényleg lesz is ilyen, az nem mostanában lesz. Egyelőre annyit tudunk tenni, hogy egy-két ilyen felméréssel, mint ez irányt mutatunk.

  • xonix
    16:28 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Sajnos én is találkoztam elfogadhatalanúl alacsony áron dolgozó kollégával, aki nem csak a piaci viszonyokat, de a szakma becsületeét is rendesen alámosta. Én több kollégával beszélgetve arra jutottunk, hogy mint az építész és mérnök példán nekünk is létre kellene hozni egy munkavéelmi, tűzvédelmi kamarát, ami megszabná a piaci árakat, és jogosúltágot biztosítana a tevékenység végzéséhez. Kötelező és kreditpontos képzéseken kötelezően részvétel lenne a jogosúltság feltétele.
    Én felelős műszaki vezetői tevékenységet is folytatok, és ezen intézkedések a mérnök kamarában elég jól megrostálták az arra alkalmatlan személyeket, vagy a többlet költség rávezzete őket, hogy piaci áron dolgozzanak. Ráadásúl ebben a szakmában a folyamatos képzés elengedhetetlen. Bár tisztában vagyok, hogy ennek a dolgnak nincs törvényi háttere, de szerintem ezt lehetne kezdeményezni a törvényalkotóknál, és elősegíteni a szabályozás kialakítását. Biztos vagyok benne, hogy aki komolyan ezzel foglalkozik, és ebböl szeretne megélni, az egyet ért ezzel a felvetéssel. Egységessé, és irányítottá válhatna a piac.A megbízók is nagyobb bizalommal lennének olyan szakemberek iránt, akik szakmai felügyelet alá tartoznak.

  • GáborK
    16:28 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Véleményem szerint az elsődleges szempont, hogy nekem, mint munkavédelmis megérje az, hogy elvégzek egy munkát.

    Másodsorban lényeges, hogy a megrendelő hajlandó legyen kifizetni az általam elkért összeget, mely függ a megbízó anyagi helyzetétől, mert egy kis bevételű cég nem fog vagyonokat költeni munkabiztonsági dolgokra.

    Szerintem ez is, mint minden más terület egy szabad piac, ahol rengeteg körülmény szabja meg az épen aktuális árat!

    Igaz, hogy alacsonyabb áron többet kell dolgozni egy “áhított” bevétel eléréséért, és ez vezethet oda, hogy felelőtlenül túlvállaljuk magunkat.

    Tudni kell nemet mondani egy megrendelésre!!!

    Ez mindenkinek a lelkiismereti dolga.

    Szerintem egy tanult, esetleg még diplomával is rendelkező ember fel tudja mérni a pillanatnyi körülményeket, leterheltségét, és ennek tükrében dönt.

    Én praxisom során már mondtam NEM-et, többször is.
    Nem volt belőle sértődés, harag.

    A megrendelőnek is toleránsnak kell lennie.

    A kollegialitás erősítésére javasolni tudom, amit ilyenkor tenni szoktam: meleg szívvel ajánlom valamely ismerős kollégát!

  • Sanyi
    16:29 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Én szívesen megosztom a tapasztalataimat az én területemen,vagy régióban és ha mások is megtennék akkor lehetne “tísztitani” a szakmát.Mert sajnos sok helyen úgy vélelkednek rolunk mint,és idézek:-Szemét mócskosak vagytok, ti is csak lehuzzátok a bört rólunk. És akkor már nehéz elmagyarázni hogy én még mindig olcsóbb vagyok mint a csekk amit kap ha nem rendezi a sorait.

  • Kling Péter
    16:29 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Rossz helyre ment hozzászólás, átettem:

    A munkavédelmi feladatok ellátására vonatkozó díjazással kapcsolatban az alábbi a véleményem: - A rendeletben előírt kötelező óraszám kell, hogy a kiinduló pont legyen. - Az óradíjnál látok problémát, mivel nem mindegy a munkát véző képzettsége. - A mérnökkamara 2007-re vonatkozóan kiadott agy javaslatot a vállalkozó mérnök óradíjra (kezdő mérnök átlag 5500Ft/óra), illetve napidíjra, de nekem az a tapasztalatom, hogy ezt a munkavédelem, tűzvédelem területen nem lehet érvényesíteni, sanos még a legalacsonyabb díjszabást sem. Mindenképpen ki kellene golgozni közösen egy stratégiát, mert a saját tapasztalatom is egyezik a téma felvetőjével. Legalább mi kamarai tagok jó lenne , ha szerveznénk találkozókat , ahol több egyéb kérdés melett ezt is meg kellene beszélni. Üdvözlettel: J J

  • Anonymous
    16:29 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    10 éve vagyok a szakmába és feltétel volt annak idején mikor iskolába jártam a müszaki végzetség,most nem tudom hogy mi a helyzet ,de azt hiszem hogy ezt meg kellenne tartani,ha mostanság nem követelmény.Igy is olyan nehéz elmagyarázni egy olyan embernek,hogy ez mi fán terem aki nem ért hozzá

  • Anonymous
    16:29 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Rengeteg közalkalmazottat rugtak kia innen-onnan. Ezekenek az embereknek kedvezményesen lehet tanfolyamot elvégezni (részben a munkavédelmis képzést is), szóval szerintem innen fúj a szél .Ezért gyengültek a feltételek.
    Ami a tarifát illeti:veszélyességi osztálytól legyen függő a tarifa. Evidens nem. Ha már vásárra viszi az ember a bőrét legaláb fizessék meg. De a per fő sem rossz elgondolás. A gond az, hogy hasamra ütök módszer van még mindig.
    Alakitani kell egy kamarát ,akik lobbiznak a parlamentben a mi érdekünkért.
    Máshogy nem megy.

  • Ditta
    16:30 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Néhány éve dolgozom mv-s ként, eddig csak a környezetet védtem. Mostanában kaptam egy jónak ígérkező állásajánlatot, egy piacvezető gyógyszergyártól, valaki ajánlott- mondván ez egy nyugdíjas állás, ha jól csinálom a dolgom. Én balga, azt hittem hogy a “jól” a szakmai értelemben veendő, de felhívták a figyelmem, hogy az eddigi mv-s kolléga (cirka 30 éve van a cégnél , mint egyedüli mv-s) nyugdíjazása miatt tőlem is elvárják ugyanazt a mentalitást. A jogszabályváltozásokat, s az újabb oktatási módszereket nem is igen kísérik figyelemmel, jó az a régi, bevált rendszer… Ő fog betanítani, ő fogja elmondani hogy mit lehet látni és mit nem kell látni, mi az ami most is -így vakon- tök jól működik, és megkér hogy ne is foglalkozzam ezekkel a dolgokkal. (Az igazgató vadul bólogat erre)
    Eddig elmondottak alapján mondtam nemet, pedig főállás, szuper fizetés és minden egyéb, igenám de ha beüt valami gixer, akkor ki tartja oda a hátsóját…? Akkor nem fognak megvédeni, sem a nyugdíjas szakember sem az igazgató. Akkor majd keresgélhetem a szavakat a megfelelő védőbeszédhez!?
    Ennyit a fiatal, törekvő ifjuság és az öreg rókák együttműködéséről, pedig a fiataloké a jövő!

  • santacruz
    16:30 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Én is találkoztam konferencián olyan “kollégával”, aki szidta a fiatalokat, mert ők kezdőként sokkal olcsóbban dolgoznak, ezáltal “hígul a szakma, kevesebb a pénz” stb.

    1. Miért hiszi azt mindenki, h a kezdők csak rosszul csinálhatják a munkavédelmis feladataikat? Ellenpélda: találkoztam olyan - most már nyugdíjas, de korábban felügyelőségnél magas beosztású - szakemberrel, akinek a kockázatértékelését hetekig kellett javítgatni. Nem kért érte sokat, azt hiszem csak másfél milliót. Nem probléma, 150.000 volt a javítás.

    2. Kezdőknek nincsen bejáratott neve, ügyfélköre, ismeretsége, nem ajánlják sehova, miért tennék? Először meg kell mutatnia magát, nyilván alá kell ígérni másoknak. Erről szól a kapitalizmus.

    3. A bevezetőmben említett nagyképű “úriember” elmondása szerint ennyi és ennyi összegért meg se mozdul. Jó, tegye azt, de akkor - már bocsánat - ne sírjon a szája, vigye lejjebb az árait vagy menjen el esztergálni Németországba, ha itt, így ez nem tetszik neki.

  • Anonymous
    16:30 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Elolvastam nagyon sok hozzá szolást egyik jobb mint a másik.Viszonz arról nem látam hogy irt volna valaki,hogy hogyan szerezték meg a munkát,mennyit kilincselt és mennyit költött rá hogy Ő legyen a befutó(nem beszélve a képzések áraról).
    Aztán vannak azok akik mögött ott vannak a felügyelők és azzal riogatják a vállakozókat hogy csak mellettük érezhetik magukat biztonságban.
    Más:
    A legjobb az lenne hogy egy vállalkozásnak a müködési engedélyét csak akkor adnák ki a megfelelő helyen ha az illető rész vett egy olyan képzésen hogy a vállalkozása biztonságosan és jól müködjön milyen szakemberekkel kell közremöködjön esetleg alkalmaznia.Mert tapasztalataim szerint nem igazán vannak informálva.

  • guccishoes
    4:38 on május 26th, 2010
    Reply to comment

    Thanks for making such a valuable blog, sincerely Kobos Mathers.

    [url=http://guccishoes.forumer.com]Gucci Shoes[/url]

  • Gucci Shoes
    13:45 on június 4th, 2010
    Reply to comment

    Thanks for posting this it was helpful for a paper I am currently writing for my finals. Thanks

    [url=http://www.guccidiscountstore.com]Gucci Sneakers[/url]