Forum - Index
Főoldal        Fórum        Blog        Rendezvénynaptár        Tagok        Klubrendezvények        Letölthetők        Tagi kedvezmények        Tagsághoz járó szolgáltatások    

Lehull a lepel az “Önkiszolgáló munkavédelmi oktatásról”


2008 szeptember 25 Blog

Akkor most bemutatom, hogyan is működik az előző bejegyzésben beharangozott munkavédelmi oktatás. Először nézzük meg,

Hogyan is történik most egy munkavédelmi oktatás?

A munka- és tűzvédelmi oktatást sok cégnél felesleges macerának tartják, amin jobb mielőbb túlesni. Ezért a menete a következőképpen szokott zajlani (már ahol egyáltalán foglalkoznak vele, és ez nem csak annyiban merül ki, “hogy itt írjátok alá!”)

  1. Hosszú egyeztetés után sikerül olyan időpontot találni, hogy csak a dolgozók 5-10%-a hiányzik.
  2. A kitűzött időpont előtt 15 perccel megérkezik a kollégák egy része, aki beszélgetéssel múlatják az időt addig, amíg 15 perc a késéssel megérkezik a legutolsó is.
  3. Megkezdődik az oktatás, az oktató felkészültségétől és a létszámtól függően vagy sor kerül szemléltetésre is, vagy a jogszabályok és általános tudnivalók ismertetésében merül ki.
  4. A recepciósok kijárogatnak a betérő ügyfelekhez, egyes kollégák kimennek egy “halaszthatatlan” telefonhívást elintézni.
  5. Következik a mindent jobban tudók 20 perces kérdésözöne vagy monológja, ekkor már mindenki tűkön ül.
  6. Mindenki libasorban aláírja az oktatási naplót. (min. fél perc/résztvevő)
  7. 15 perc könnyed beszélgetés után a kollégák szétszélednek, és ismét dolgozni kezdenek.

Ha összeszámolja, kiderül, hogy a későkre várakozással, a napló aláírásával és az “események megvitatásával” töltött idő összesen jóval meghaladja az oktatás tényleges időtartamát. Ezen kívül az oktatás eleve kevésbé hatékony, mert ha egy dolgozó nem értett valamit, vagy “úgy marad”, vagy a kollégáit tartja fel a kérdéseivel. Erre persze könnyen mondják azt, hogy “hát nem mindegy, a napló alá van írva és kész!”

A képernyő előtti munkavégzés és az ülőmunka tényleg megterheli az emberi szervezetet, és ha a kollégái nem ismerik az erre vonatkozó alapvető ergonómiai tudnivalókat, nemcsak az lesz a probléma, hogy hosszú távon majd többet lesznek betegállományban, hanem az is, hogy a munkaidő végére sokkal jobban lecsökken a teljesítményük, mint egyébként.

Egy irodai dolgozónál ez kevésbé észrevehető, mint egy árokásónál, nem lehet köbméterben mérni, mennyit csökken a teljesítménye, de sokkal nagyobb a tét, mert sosem fogja megtudni, pihentebben milyen eredményt produkált volna.

Önnek mennyivel többe kerül, ha a nap végén

  • a marketingese által megírt csak kicsit gyengébb reklám csak pár százalékkal kevesebb vevőt hoz?
  • egy programozó csak kettővel több programhibát felejt a szoftverben?
  • egy könyvelő csak pár százalékkal több vagy kevesebb adót vall be?
  • egy projektmenedzser csak egy kicsit alacsonyabbra vagy magasabbra áraz egy nagyobb árajánlatot?
  • egy vezető csak egy kicsit rosszabb stratégiai döntést hoz?

Kidolgoztam olyan oktatási rendszert, melynek segítségével nemcsak jóval kevesebb elvesztegetett idővel jár a munkavédelmi oktatás, de a hatékonysága is sokkal jobb, a szemléletességének köszönhetően sokkal jobban megértik a résztvevők, és jobban tudják alkalmazni a tanultakat.

A rendszer lehetővé teszi a munkáltatónak, hogy szinte nulla fáradsággal elérje, hogy a kollégái ki legyenek oktatva, és az ismétlő oktatással se legyen semmi dolga, és mégis minden rendben legyen.

Tovább a „Önkiszolgáló munkavédelmi oktatás”-ra

A munkavédelmi szakembernek ezután nem kell rögtön kocsiba pattannia, ha felvesznek egy új titkárnőt, hogy megtartsa a munkavédelmi oktatást, és azt a kockázatot sem kell vállalnia, hogy a következő látogatásig “oktatlanul” dolgozzon.
Nagy létszámú cégeknél, intézményeknél a munkavédelmi szakembernek nem a rengeteg dolgozó oktatásaival kell töltenie az idejét, más szaktevékenységekre koncentrálhat.

Miben segít az „Önkiszolgáló munkavédelmi oktatás” weboldal?

Ezen a weboldalon az irodai munkát végző kollégák részt vehetnek egy online munkavédelmi és tűzvédelmi oktatáson, tesztelhetik a tudásukat, és az oktatást igazolandó kapnak egy oktatási naplót is. Az oktatási naplót ki kell nyomtatni, aláírni és lefűzni a többi oktatási napló mellé, a munkavédelmi papírok közé, de az oldalról később is bármikor letölthető.

A belépés után az irodai munkahelyek veszélyeiről profik által készített filmeket nézhet meg, ami szemléletesen bemutatja az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés fogásait, valamint néhány jellemző irodai balesetet is meg tudnak nézni, aminek hatására a kollégák ráébrednek, hogy nem elég megnézni, be is kell tartani.

Hogyan működik a weboldal?

Először is kattintson a linkre: nézzen körül az „Önkiszolgáló munkavédelmi oktatás” oldalon.

A használatáról készült rövid bemutatófilmet erre a linkre kattintva tudja megnézni, bemutatja a regisztráció menetét, és hogy hogyan használja a rendszert egy cégvezető vagy a munkavédelmi szakember, ilyen könnyen megúszva a munkavédelmi oktatás maceráját.

Az oktatás menete

  1. A cég egyik vezetője regisztrálja a céget az oldalon, majd a linket elküldi az oktatandó munkatársaknak.
  2. A munkatársak is regisztrálnak az oldalon, a regisztrációjuk rögtön a céghez kapcsolódik. Nincs szükség hosszas egyeztetésre, hogy ki mikor van az irodában, minden munkatárs akkor nézi meg a filmeket, amikor tudja vagy akarja (persze ésszerű határokon belül). ezért a késők sem tartják fel a többieket, és az előtte/utána társalgás sem rabol munkaidőt. Az elméleti magyarázatok mellett komoly szemléltető anyagok is vannak, ezért a dolgozó miközben nézi pl. a szék helyes beállítását, rögtön be is tudja állítani a magáét. Ha valami nem ért, bármikor újranézheti
  3. Ha netán meg kell szakítani az oktatást, mert a kollégának sürgős elintéznivalója támadt, ugyanott folytathatja, ahol abbahagyta. Akinek kérdése van, nem a többiek idejét rabolja, a szakmai kérdéseit el tudja küldeni nekünk.
  4. A filmek megnézése után kitöltik az online tesztet, amivel meggyőződünk róla, hogy tényleg meg is értették.
  5. Ha a teszt eredménye “Megfelelt”, automatikusan készül egy oktatási napló, amit emailben elküldünk az illetékes vezetőnek.
  6. A vezető vagy egy ezzel megbízott munkatárs elmondja a szükséges helyi tudnivalókat (pl. tűzoltókészülékek helye, menekülési utak stb, majd mindketten aláírják a kinyomtatott oktatási naplót és lefűzik a többi közé, ezzel kész, mindenki mehet a dolgára!
  7. Egy naprakész listában Ön nyomon követheti, kik végezték el eddig az oktatást, innen a naplókat is letöltheti
  8. A rendszer egy év múlva automatikusan figyelmezteti az oktatáson részt vett kollégáit az ismétlő oktatásra, majd ha többszöri figyelmeztetés ellenére sem végzik el, Önt (vagy az ezzel megbízott kollégáját) is értesíti.

Itt regisztráljon az oldalra.

“Ha ennyi időt megspórolunk, megéri használni, de mennyibe kerül?”

A legszebb benne, hogy ingyenes! A rendszert elsősorban azért alakítottam ki, hogy ügyfeleimnél hatékonyabban meg tudjam oldani a munkavédelmi oktatást, de mivel ilyen jól sikerült, úgy döntöttem, közkinccsé teszem.

A rendszer használata 20 fő létszám egyszeri oktatására ingyenes, ez a legtöbb kisvállalkozás számára elég is. Ha Ön több munkavállaló oktatására szeretné használni, akkor először próbálja ki, regisztráljon, és ha tetszett, a regisztráció után elérhető megrendelőlapon bővítheti ezt a 20 fős kapacitást.

Kattintson a linkre és nézze meg a munkaszék beállításáról szóló filmrészletet, ilyen különböző oktatófilmekből áll össze az oktatás.

Ennél könnyebben, gyorsabban, egyszerűbben nem lehet oktatást tartani (ha Ön tud jobb módot, kérem, ossza meg velem), ezért kérem, próbálja ki az „Önkiszolgáló munkavédelmi oktatás” rendszert, rengeteg időt, pénzt és energiát spórol meg vele magának.

Miután kipróbálta, kíváncsian várom a véleményét!

  • 4 Hozzászólás "Lehull a lepel az “Önkiszolgáló munkavédelmi oktatásról”"

  • Molnár Dániel
    17:52 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    Mint már előzőleg említettem, kételyeim vannak az anyag megtekintését követően egyrészt az anyag hasznosságáról (hibás elrendezések úgy bemutatva, hogy nincs felhívás a hibás voltukra), valamint a módszer hatékonyságát illetően (önoktatás). De válasz, nemigen jött rá.

  • Kling Péter
    17:52 on október 12th, 2009
    Reply to comment

    A hibás elrendezésekkel kapcsolatban a megnézzük őket, és hogy a kész filmbe hogyan lehet belejavítani.

    Az önoktatás annál biztos hatékonyabb, mintha semmi nem lenne, ami jelenleg a nem veszélyes cégeknél elég gyakori.

    Az élőszavas oktatással szemben előny, hogy rögtön alkalmazni tudják a látottakat, hátrány, hogy kérdezni nem tudnak. A kettőt kombinálva is lehet alkalmazni.

  • tool
    5:32 on március 23rd, 2010
    Reply to comment

    Az Igen, talan igy

  • online
    4:36 on március 25th, 2010
    Reply to comment

    treba zkontrolovat:)